ÖSSZEFOGLALÓ


A biomassza-alapú gazdaság fejlődésének üteme nem kiegyensúlyozott Európában, a szerényebb innovációs potenciállal rendelkező országok ezen a területen is elmaradottabbak. Ennek oka egyrészt a biomassza-alapú iparágakban rejlő lehetőségek elégtelen ismeretében, másrészt a támogató mechanizmusok hiányában kereshető. Ezen túl az EU-ban sem áll rendelkezésre elegendő információ ezekről az országokról, és a szakpolitikák sem veszik figyelembe ezen országok sajátosságait.

CÉLOK


A CELEBio projekt információt nyújt Közép-Európában a helyi gazdaságok, a környezet és a társadalom számára az elérhető biomassza-alapú tevékenységek lehetőségeiről és előnyeiről

a biomassza-alapú iparágak és értékláncok feltérképezésével,

a fenntartható biomassza potenciál meghatározásával,

nemzeti cselekvési tervek és intézkedések kidolgozásával,

a biomassza-alapú gazdaság szereplőinek feltérképezésével,

biomassza-alapú gazdaságra szakosodott rendezvények és workshopok szervezésével.

PROJEKT


A Biomassza-alapú gazdaság közép-európai vezetőinek célja, hogy Közép-, Kelet-, és Délkelet Európa hat országában megkönnyítse az ipari biomassza-alapú tevékenységek létrejöttét és kiterjesztését, szakmailag alátámasztott információkkal, valamint tényeken alapuló cselekvési tervet dolgozzon ki és hálózatot állítson fel.


BBI NAGYKÖVETEK
ÉS KAPCSOLATTARTÓ SZEMÉLYEK


Szeretne többet tudni a hálózatunkról és információs pontjainkról?
Csatlakozzon a BBI-Nagyköveti programhoz:

Regional Centre for Information and Scientific Development
Hűvösvölgyi út 54. V./1
H-1021 Budapest
zita.buday@rcisd.eu
rcisd.eu/

Kövesse a CELEBio oldalait a Facebook-on!
CELEBio Magyarország

Linkedin CELEBio szakértői csoport:
CELEBio - A biomassza-alapú gazdaság közép-európai vezető szereplői

Küldjön üzenetet



HÍREK


October 21, 2024

LİNK LOJİSTİK Link Lojistik Hizmetleri A Ş.

seo_linkk İşbu “SİTE Kullanım Koşulları” uygulanmasında, yorumlanmasında ve bu “SİTE Kullanım Koşulları” dâhilinde doğan hukuki ilişkilerin yönetiminde yabancılık unsuru bulunması durumunda Türk kanunlar ihtilafı kuralları hariç olmak üzere Türk Hukuku uygulanacaktır. İşbu sözleşmeden dolayı doğan veya doğabilecek her türlü ihtilafın hallinde Ankara Mahkemeleri ve İcra Daireleri yetkilidir. Hukuken mücbir sebep sayılan tüm durumlarda, “Türkiye Klinikleri” işbu “SİTE Kullanım Koşulları”, gizlilik politikası ve “KULLANICI Sözleşmesi”nden herhangi birini geç ifa etme veya ifa etmeme nedeniyle yükümlü değildir. Bu değişiklikler periyodik olarak “SİTE”‘da yayınlanacak ve yayınlandığı tarihte geçerli olacaktır. “Türkiye Klinikleri” tarafından işbu sözleşme hükümlerinde yapılan her değişikliği “SİTE” hizmetlerinden yararlanan ve “SİTE”ye […]
October 21, 2024

Покердом

Лучшие онлайн казино России | ТОП казино онлайн рейтинг на деньги ТОП онлайн казино России Покердом 1000 FS + бонус 100% до 100 000 рублей Регистрация Riobet 170 FS за регистрацию + 225% бонус до 225 000 рублей Регистрация Gizbo 500 FS за регистрацию + бонус 225% до 45 000 рублей Регистрация Bitz 100 FS за регистрацию + бонус 100% Регистрация Lex 500 FS за регистрацию + бонус 225% до 45 000 рублей Регистрация Aurora 1070 FS за регистрацию + бонус 100% до 100 000 рублей Регистрация Starda 600 FS за регистрацию + бонус 300% до 75 000 рублей Регистрация […]
October 18, 2024

Casibom Canlı Casino rulet | Garanti casino giris

Tüm oyuncular, birçok değerli promosyon ve bonusla birlikte, para yatırma tutarını karşılamak için ilk para yatırmalarında %100 uyumlu bonus alacaklardır. Casibom Casino’da oyuncularımıza en sevdikleri oyunları farklı platformlarda oynamalarını sağlamak için birçok farklı seçenek ve özellik sunmayı seviyoruz. Müşteri hizmetlerimiz hakkında daha fazla bilgi edinmek için lütfen şartlar ve koşullar bölümümüzü ziyaret edin. Aşağıda, oyuncularımızın çoğunun ilgisini çekecek bazı temel müşteri hizmetleri şartlarımızı ekledik. Para Yatırmadan ve Para Yatırmadan bonus çeşitlerimiz size biraz risk alma ve para yatırmanıza gerek kalmadan büyük ödüller kazanma şansı sunar. Kumarhane endüstrisi, yeni oyun trendlerinin ön saflarında yer alıyor. Casibom Casino, sizinle kumarhane arasında para […]

Facebook Feed


Error: No posts available for this ID


KIEMELT ADATOK


Összes rendelkezésre álló biomassza (kt szárazanyag) 2020-ban Bulgária, Horváthország, Cseh Köztársaság, Magyarország, Szlovénia (Forrás: S2BIOM base potential)

40,670

Erdészet

(elsődleges erdészeti termékek, egyéb terepi és másodlagos erdészeti melléktermékek)

27,734

Mezőgazdaság

(elsődleges szántóföldi növénytermesztés melléktermékei és állandó növénykultúrák nyesedékei)

1,647

Mezőgazdasági és élelmiszeripari feldolgozásból származó hulladékok és melléktermékek

(például olívabogyó mag, szőlő-törköly, gabona korpa, rizspelyva)

5,057

Biológiai hulladékok & fa eredetű melléktermékek

10,119

Parlagon hagyott területeken termesztett évelő növények

parallax background

HATÁSOK


Mit nyújt a CELEBio:

Felméri a rendelkezésre álló és felhasználható biomasszát.
Feltérképezi a biomassza alapú gazdaság szereplőit.
Nemzeti cselekvési és intézkedési terveket dolgoz ki.
Hálózatépítési lehetőségeket kínál.
A BBI tevékenységéről és lehetőségeiről informált nemzeti kapcsolattartó pontokat hoz létre (BBI nagykövetek).

A KONZORCIUM